Scientist, Stanton Moore, Steve Reich, Ten Years After, Tenacious D
guimbarde, Jazz, ska, Orgue Hammond, Orgue, world, blues, dub, oriental, root, Saxophone, Musique instrumentale
Jogdíjas szarságokat nem kéne feltölteni!
Copyrighted Content!
Pontosan erre volt szükségem ebben a dögmelegben, ez a klimpírozás kellemesen összecseng a ventillátor enyhet adó surrogásával, a következőket sugallva: nem kell rohanni, nem kell idegeskedni...
Divatos, lendületes vuttyogás, prüntyögés, és vegytisztára savazott csillogó szaxofon, már az első számban. Ez persze a továbbiakban tovább bonyolódik, brutalizálódik, végletenként flamenkó, és hipháp, ciripeléssel fűszerezve. Igazi multikultúrális példány, ami hidat ver korok, eszközök és zenekultúrális határok között. Mindenesetre nem könnyű falat, de igazi kulináris élvezet a füleknek...
Alapból nem szeretem ezt a műfajt, igazából távol áll tőlem, hogy pedopoppal gyilkoljam önnön agysejtjeimet, ugyanis a legtöbb ebbe a kategóriába tartozó mű igen gyenge zenei lábakon áll (elég ha az ember rákeres mondjuk a "Pimpinkin" szóra). Ráadásul az sem mellékes, hogy a kedves, esetenként (amatőr)zenész szülők mennyire kizsákmányolási célzattal hajtják a haknibizniszbe önnön csemetéjüket...
Viszont ebben az esetben másról van szó, Miss Emma énekének megvan a maga hangulata, még ha a maga infantilis módján is, de abszolút szerethető. Zenei kíséret sem hagy maga után kívánni valót, a témák kiválasztása is biztos kezű mentorra utal. Nyugodtan nyomjuk hát csemeténk kezébe, károsodás mentesen fogja a gyermek zenei ízlése átvészelni, sőt...
Európai füllel tekintve erre az alkotással, az első gondolat, ami a hallgatóban megfoganhat, az, hogy mennyire egyedi világot nyit meg ez a korong...
Persze lehet, hogy ezt csupán a keleti ütem, és hangszerek okozzák, mindenesetre megbúvik a melódiák mélyén némi természetesség, amit az első szám tüc-tüc jellege sem rombol túlzottan.
Négyes szám kötelező darab, vidor világzene, amire nincs cica, ami ne perdülne táncra az erdő mélyén...
Igen, ez az album fülbemászóan jó, megfelelő arányban vegyített minden részletében, amennyiben a hallgató egy pörgős, dinamikus mégis melódiákban, instrumentális élvezetekben gazdag jazzre vágyik...
Mozgalmas pörgős világzene, amiről elsőre Ahmed Abdul Malik, Jazz Sahara című albuma ugrott be, tetszik az öröm, amit a bekurjongatások sugallanak, az alkotók jó hangulata, a zenén keresztül átsugárzódik a hallgatóba (elég csak ránézni a borítóra :D ).
Közel tökéletes keveréke ez a keleti zenének, a távoli India szívéből, és a harsány klezmernek, amit a jazz öntőformája fog egészbe a kellő finomsággal. Lüktető ritmusai anyaméhként kényeztetik az elalélt tudatalattit. Talán haldokló pillangó szárnyának verdesését követi a csillogó réz, szerencsére a kicsiny állat erőre kap, és tovaszáll távoli tájak mesés fűszerzamatát hagyva csak maga után.
Első hallásra Atlas Projekt-re emlékeztetett, de talán hajaz hangulatilag a Nigunra is... Igazából elég egyedi, így veszett fejsze nyele hasonlítani bármihez is.
▼
